ASK

2 153,41 EUR
838 298,83 HUF

BID

2 152,90 EUR
837 460,88 HUF

AKTUÁLIS ÁRFOLYAM

1€ = 389,14 HUF
1USD = 0,00 HUF
  • 2023 / 03 / 17
  • Szerző: Aranypont Magyarország

Hamisítvány lehet a világ egyik legdrágább érméje

Letartóztatták egy londoni székhelyű aukciósház igazgatóját, mert állítólag több ókori, köztük egy Julius Caesar meggyilkolásáról megemlékező érme tulajdonlapját is meghamisította.

Richard Beale-t, a Roma Numismatics Limited tulajdonosát és ügyvezető igazgatóját még januárban tartóztatták le. A New York-i büntetőbíróságon benyújtott kereset szerint az igazgató és a neki dolgozó Italo Vecchi olasz érmekereskedő állítólag meghamisította két érme tulajdonlapját, amelyeket 2020-ban elárverezték – írja az Observer.

Vecchi a ritka érméket állítólag 2013 és 2014 között adta el Beale-nek, köztük a világ egyik legdrágább, az Eid Mar (Március idusa) néven ismert ókori római aranyérmét. A pénzt az ókor talán leghíresebb gyilkosa, Brutus verette Krisztus előtt 42-ben. Az érem az Eid Mar feliratot is viseli, amely március idusára, azaz március 15-re utal, vagyis arra a napra, amikor Kr. e. 44-ben meggyilkolták Julius Caesart. A másik érme a Szicília Naxos volt, amelyet Krisztus előtt 430-ban készítettek a szicíliai Naxos görög kolónián, és a beszámoló szerint „a világ egyik legritkább és legértékesebb ókori érméje”.

Az aukciósház igazgatója a gyanú szerint fizetett a hamis tulajdonlapok kiállításáért, amelyek szerint az érmék Dominique de Chambrier báró gyűjteményéből származnak. Mindkét érme ezzel az információval szerepelt a 2020 októberében és novemberében Londonban tartott árveréseken. Az Eid Mar érme 3,2 millió fontért (1,4 milliárd forintért) kelt el, ami a legmagasabb ár, amelyet valaha ókori érméért fizettek árverésen, míg a szicíliai Naxos érme 240 ezer fontért (108 millió forintért) kelt el.

Beale és Vecchi megtévesztette a potenciális vásárlókat az Eid Mar és a szicíliai Naxos érme származásának hamis feltüntetésével, abból a célból, hogy mindkét érmét törvényesnek tekintsék és nagyobb értéket tulajdonítsanak nekik – áll a keresetben. A férfit nagy értékű lopással, lopott vagyontárgyak birtoklásával, összeesküvéssel és csalásra irányuló szervezkedéssel vádolják. Következő tervezett bírósági megjelenése májusban lesz.

Forrás: Index.hu / Observer

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Tőzsde hírek

  • EUR
    -0.0835 389,14
  • USD
    + 0,00
  • ARANY
    +1.54 2 153,16
  • EZÜST
    +0 26,04
  • PLATINA
    +0 921,27
  • PALLADIUM
    +0 881,83

Kiemelt aranytömbök

Aranytábla 1 uncia

  • Termék súlya 31.1g
  • Hosszúság 40.5 mm
  • Szélesség 62.3 mm
  • Magasság 1.2 mm

Aranytábla 20 gramm

  • Termék súlya 20g
  • Hosszúság 43 mm
  • Szélesség 37.8 mm
  • Magasság 1.2 mm

Aranytábla 50 gramm

  • Termék súlya 50g
  • Hosszúság 54 mm
  • Szélesség 75 mm
  • Magasság 1.2 mm

Aranytömb 5 gramm

  • Termék súlya 5g
  • Hosszúság 23 mm
  • Szélesség 14 mm
  • Magasság 1 mm

Aranytömb 5 gramm

  • Termék súlya 5g
  • Hosszúság 23 mm
  • Szélesség 14 mm
  • Magasság 1 mm

Aranytömb 5 gramm

  • Termék súlya 5g
  • Hosszúság 23 mm
  • Szélesség 14 mm
  • Magasság 1 mm

Kiemelt érméink

Értesüljön Ön is elsőkézből híreinkből és legyen naprakész!

Amennyiben szeretne értesülni aktuális eseményeinkrőll, iratkozzon fel email címe és neve segítségével!
  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Nyitva tartás

Hétfő-Csütörtök: 8-16 óráig
Péntek: 8-12 óráig

Top híreink

Egymillió dollárt érő aranytömböket találtak egy repülőgép mosdójában

A két elrejtett bőröndöt rutinellenőrzés során találták, először ...

Egy ausztrál férfi 5,5 kg súlyú aranyrögöt ásott ki

Egy jelentés szerint a rög súlya 177 uncia, azaz 5,5 kg, amelyet ...

Pánikszerű eladások – 1400 dollár alá zuhant az arany!

A pénteki hatalmas esést újabb hasonló mértékû követte ma a nemes...

Tudta-e Ön az aranyról?

Hogy is vannak ezek a karátok?

Finomsági fokban határozzák meg az ötvözet színarany tartalmát, ez a szám mutatja, hogy az ötvözet anyagában hány ezredrész színarany található pl: 585/1000, azaz 1000 gramm aranyötvözet 585 gramm aranyat tartalmaz.
Finomságot 1865 előtt hazánkban, nem ezrelékben hanem karát-ban (k) határozták meg.

1000 ezrelék = 24 k
912 ezrelék = 22 k
750 ezrelék = 18 k
585 ezrelék = 14 k
333 ezrelék = 8 k